Nem nagyon értettem, mi a házasság szentsége, pedig odáig fajultak a dolgok, hogy hamarosan ki kell szolgáltatnom és el kell fogadnom. De stop! Először következzen Eszká levele, utána a további elmélkedés:
Jét idézném: “A házasság nem csak papír. A házasság olyan, mint amikor egy csapatnak szurkolsz. Felveszed a csapat mezét, és mindenki tudja hova tartozol. A mez megmutatja, hogy ehhez a csapathoz tartozol akkor is, amikor veszítenek és akkor is, amikor nyernek.”Sajnos ennél csak rosszabbul tudnám megfogalmazni, hogy mi a házasság kezdetben, két ember számára. Annyit még hozzátennék, hogy én ragaszkodtam az elején a gyűrű -közös mez- viseléséhez, most úgy érzem, hogy ez teljesen irreleváns dolog, nem szükséges, hogy mások is lássák, ti összetartoztok, elég ezt nektek tudni. 6 év elteltével, és már gyermekkel a HÁZASSÁG fogalma számomra elválaszthatatlan a CSALÁDtól, a házasság kettőnk szövetsége, ami működteti a családot, s ezt a köteléket nem a templomi eskü teszi felbonthatatlanná, hanem a gyermek. Elválni el lehet, de a gyereked mindig ott lesz, hogy emlékeztessen, volt valaki, akivel átéltél jót s rosszat, aki ott volt melletted-veled-neked, s te neki éveken át.
Nos, az általunk nem nagyon értett "szentség"-ről hitbéli kalauzunk azt mondta, eltörölhetetlen jegyet pecsétel az ember lelkére. Azt is mondta, hogy a szeretetből kötött polgári házasság is beég az ember lelkébe. Bár nem örök, mégis örök emlékű. Egy szétválasztott polgári házasság is örök nyomot hagy mindkét emberben.
Kicsit más úton, de ugyanide érkezik gondolatban Eszká is.
Én meg valahogy úgy fordítom a magam nyelvére a házasság szentségét, hogy az a nagy vállalást kísérő figyelem (fentről). Így pedig bevállalható. Pontosítok: csak így vállalható be.
[Amit én figyelemnek gondolok, azt a katolikusok "láthatatlan ajándék", "kegyelem" szavakkal illetik. Szerintem tökmindegy a szó, ha értjük. Szakszerű, de hardcore magyarázat itt.]
