Dé gyakorló házas, igaz nem régóta, de annál jobb eredménnyel (gyermekáldás). Vallását gyakorló emberként a házasságra és a hitre is komolyan tekint.

Pár napja már írtam a bizalomról egy hozzászólást a blogotokon, mert Bé rám szólt, hogy generáljak már egy kis forgalmat. Ennyivel azonban nem úsztam meg, mert a feladatom további forgalom generálása, meg különben is, a másik kétnevű is elismerően szólt arról az írásomról, ezért pillanatnyilag úgy tűnik, van értelme egy hosszabbat írnom.
 
A bizalomnak egy érdekes aspektusát szeretném most megmutatni, mi hosszú ideje rendszeresen szembesülünk vele, talán jobb tudnotok róla. A bizalom egymásban, meg önmagatokban, meg a kapcsolatotok jövőjében viszonylag tiszta követelmény-rendszert alkotnak, ebből most vegyük szemügyre kicsit a legelsőt. Ha már valahogy egymásba szerettetek, akkor ez nyilván létezik, működik. Van egy elemi „civilizációs” oldala – bízom abban, hogy másik nem szúr le álmomban egy biciklipedállal –, és egy személyes, csak rátok jellemző oldala is: bízom abban, hogy a másik is fontosnak érzi a közös értékeinket, például. Csekélyke tapasztalattal bírva már most jelzem, hogy a bizalom személyes oldalát az éveken át egymás után következő hétköznapok nagyon ki tudják kezdeni. Leginkább a munkahely, később a kisgyerekekkel törődés taposómalma is képes alattomosan, alig észrevehetően frusztrálni az embert. A frusztrált társ óhatatlanul úgy érzi, hogy a problémái egy részével magára maradt. Érdekes, konkrét élménye nincs erről, azaz ha akarja, megbeszélheti a gondjait a társával, minden működik. És mégis, telnek az évek, és lassan minden nap szúr egy kicsit gyomortájékon az érzés, hogy a gondjaim a másiknak nem jelentenek gondot, hogy úgysem érti meg, amit mondani akarok, hogy neki az nem fontos, ami nekem igen.
 
Miért van ez? Nem tudom. Talán a külvilág gyanakvása, pesszimizmusa és bizalmatlansága lopakodik be a kapcsolatba, ha nem vigyázunk. Lényeg, hogy szinte észrevétlenül, tudat alatt alakul ki ez a bizalom-deficit. Hiába mondanám, úgysem értené meg; kár magyaráznom, csak összevesznénk; úgysem veszi észre, hogy odabújnék hozzá; úgysem veszi észre, miféle gesztust gyakorolok felé; biztosan megint elfelejti, amiben a múltkor megegyeztünk ésatöbbi. Csúnya, romboló hatású gondolatok.
 
Szerintem van ellenszer. Ha megadjátok a lehetőséget magatoknak és egymásnak, hogy ne csak a munkában / pelenkázásban megfáradt rabszolga szerepe jusson rátok, ha alkalmat adtok egymásnak a bizalomra okot adó helyzetek létrehozásában, megélésében, akkor mindez kezelhető. Kell sok élmény: sikerült meggyőznöm valamiről; észrevettem, hogy idebújna hozzám; észrevette egy igényemet és így tovább. Ehhez a szürke hétköznapokban kell néhány szertartás. Akármilyen zűrös is a nap, a vacsorát mindig együtt termelitek be. Vagy vasárnap délután senkinek sem veszitek fel a telefont. Vagy ha már a gyerek megül a fenekén, akkor kisülésben ott figyel mögöttetek, amíg ti együtt bicikliztek. Bármi, ami más, mint a hétköznapok. Bármi, ami arról szól, hogy van értelme az együtt töltött éveknek.
 
A rutin mérgezi a bizalmat, és lassan megöli azt. A rutin csak kényelmes, de nem bír értékkel és nem élményszerű. A bizalomhoz élmény kell magáról a bizalom megéléséről. Felejtsétek el a rutinokat. Hajrá.

Egy biztos: jó úton járunk. Bár a pelenkázás gondja még nem érint minket, a vacsorát mindig együtt termeljük be.