An és Bé kifogásolta, hogy túl sok a filozofikus töprengés magáról az intézményről, és kevés a gyakrolati tanács a nagy napra.

Bé (nem a bloggazda Bé) írja:

Bé-nek üzenem, hogy a "há gyün áz ásküvő.." stílus majd aznap reggel alaposan megváltozik. Felvillan a beszarásjelző, és vakarod reggel a töködet, hogy most akkor mi is lesz, kellett ez nekem?
Jó tanács: egy kis lapost vigyél magaddal, időnként kortyolj belőle, mert az sokat segíthet (és persze kínáld meg belőle kollégáid is). Én elb@szarintottam, mert nekem nem volt, anyám meg nem engedett piálni, így az anyakönyvvezető elé (oltár nem volt, lévén pogányok vagyunk) színjózanon, ám meglehetősen bereccsentve álltam. Az a nő, aki alig tíz perc múlva a feleségem lett, meg vigyorgott, mint a tejbetök, tekintettel arra, hogy a barátnői némi szeszt belédiktáltak...no, de túléltem, a szöveget nem tévesztettem el, és most van egy feleségem:-) 

Ugyanez An szemszögéből:

Kedves  Ef, én legalább annyira féltem-ideges-voltam-és-feszült, mint a fenti úriember (azóta férj). És bizony jól esett a barátnőim biztatása (nem csak szóban, hanem némi alkohol formájában is). Az igen kimondása után pedig nem a pálinkától vigyorogtam, hanem örültem, hogy ennek az őrültnek a felesége lettem.:) Szóval kedves Ef, ne engedd el magad mellől a barátnőket, és ne aggódj, mert így minden rendben lesz.

Tehát a házasság egy jó dolog, hajrá EFBÉ!

An és Bé irományának tehát az a tanulsága, hogy az esküvő egy jó dolog, de azért be kell kicsit piálni, hogy ki lehessen bírni...? Kicsit úgy hangzik, mintha fogorvoshoz készülnénk, de azért köszi a biztatást.