Következzen El filozofikus és irodalmi mélységeket feltáró pársorosa a lakodalom pillanatainak viszonylagosságáról.
A lakodalmi főasztaltól jól belátni a vendégeket. Emberek, akik semmit vagy alig valamit tudnak egymásról, meg rólam, rólunk pedig még kevesebbet. Mind mást tud. Éltek így-úgy tizenöt, harmincnégy, ötvenkét vagy hetvenhat évet, majd eljöttek az esküvőmre, s most itt vannak együtt. Ezek a külön-külön alig valamit tudó emberek egy térben lélegeznek. Beszélgetnek, de elég hangos a zene, így sosem derül ki, hogy ők nem ugyanazon az esküvőn vannak. Legalább minden asztal egy másikon. Egyikünk kedvéért sem jönnek el még egyszer ennyien. Talán majd a temetésre, ha nem élünk túl sokáig és nem esik az eső. De a ravatalról már kevésbé látni be a vendégeket: egymás mögötti széksorokban ülnek, s nem kerek asztaloknál.
