Dét határozott, őszinte, kemény embernek ismertem meg. Végtelen hosszúságú kommentet írt éjszaka, és a munkát azzal igyekszem meghálálni, hogy kiemelem ide az elejét teljes értékű posztként.

AZ ESKÜVŐ - igen, így, csupa nagybetűvel, mert szerintem csakis így érdemes. Mi legalábbis anno így éreztük, bár akkor már hetedik éve voltunk egymáséi, és két éve éltünk együtt. Eltekintve attól, hogy mi a házasságkötés oka (ld tizes lista), ha oltár elé lépsz, azt csakis bódultan szerelmesen, rózsaszín ködben tedd.

Számomra ez rózsaszín köd a Dé által írt dolgok közül a legizgalmasabb kérdés. A mai házasságoknál, melyek nem a szerelem kezdeti, mámoros időszakában köttetnek, valóban elvárás a rózsaszín köd? Egyáltalán, általánosságban, mennyi idő alatt oszlik föl ez a köd?  Nélküle mit ér egy kapcsolat? A mai házasságoknál, melyek nem a szerelem kezdeti, mámoros időszakában köttetnek, valóban elvárás a rózsaszín köd? Nem túlzó elvárás, és csak csalódik az, aki erre vágyik?

(...) Azért döntesz így, mert úgy érzed a másik nélkül semmi vagy, és nem azért, mert a sok együtt töltött év után ez a társadalmi elvárás. Azt az embert választod társadul, aki nem csak felkeltette egyszer az érdeklődésedet, de folyamatasan ébren is tartja. Akire büszke vagy, aki lenyűgöz. Akit önmagáért szeretsz, és aki mellett önmagad lehetsz. Aki valamiért több, mint bárki más, mint akit eddig ismertél.

Kedves Emberek! Önöknél van / volt / lesz mindent ellepő rózsaszín köd? Ahogy elbájol ez  köd, nem takarja-e el azt, amit nagyon jól kellene látni? Nem veszélyes-e, ha hirtelen egyszercsak eloszlik? Boldog bódulat vagy tudatlan kábulat?